Szakmai háttér és szemlélet
„Az igazi vezetés az emberek képessé tételéről szól, nem a kontrollról.”
– Simon Sinek
Ami elindított
Az elmúlt években sokféle szerepben láttam rá egészségügyi vállalkozások működésére – belülről és partnerként kívülről is. Ugyanazokat a mintákat figyeltem meg újra és újra: jó ötletek, valódi elhivatottság, de közben kevés idő, szűkös erőforrás és egy olyan struktúra, ami nem bírja el a növekedést.
Nem a szándék vagy a tudás hiányzik – sokszor „csak” nincs kire bízni a következő lépést. Nincs meg az a szerep, amire valójában szükség lenne. Ezért döntöttem úgy, hogy vállalkozóként rugalmasabban kapcsolódom cégekhez.
Így tudom igazán használni, amit tapasztalatként magammal hozok: egyszerre látom belülről a működést, és kívülről az egész rendszert. Nem szokok bele a rossz rutinba – és nem veszek el a részletekben.
Ami igazán hajt, az az, hogy szemléletet adjak át, ne csak megoldást. Olyan működést építünk együtt, ahol van tér és rendszer ahhoz, hogy a vezető kiléphessen a mikromenedzsmentből, és újra stratégiában gondolkodhasson.
Ez persze bizalmat kíván – egymás felé, a csapat felé, és az épített rendszer felé is. Ezen a bizalmon dolgozunk együtt, lépésről lépésre.
Szakmai háttér – működésből, nem elméletből
Az elmúlt években egészségügyi intézmények, magánpraxisok és kkv-k működését támogattam – a marketingtől a szerződéselőkészítésen át az operatív irányításig.
Dolgoztam kórházi környezetben, ahol komplex hatósági ügyintézés, statisztikák összeállítása és teljes körű adminisztráció tartozott hozzám. Később egy kötszerforgalmazással foglalkozó cégnél vettem részt webshoppal kapcsolatos és pályázati projektek szervezésében, a marketing stratégia kialakításában.
A közös pont minden szerepben: a működés átlátása és a rendszer fejlesztése. A célom mindig az volt, hogy ne csak “megjavítsunk” valamit, hanem hosszú távon is fenntarthatóbbá tegyük.
Amit képviselek: valódi jelenlét, személyre szabott megoldások
Minden szervezet más – ezért a közös munka mindig megismeréssel kezdődik. Kérdezek. Figyelek. Nem érkezem kész sémákkal, mert nem hiszek az univerzális receptekben.
A célom, hogy együtt alakítsuk ki azt a rendszert, ami a működéshez, a csapathoz és a rendelkezésre álló lehetőségekhez valóban illeszkedik.
A gyakorlatias és célorientált gondolkodásmód mellett számomra az is fontos, hogy az emberi oldal se vesszen el a folyamatok mögött.
„Ha nem érted meg az embereket, nem tudsz szervezetet építeni.”
– Simon Sinek
Kiknek tudok valóban segíteni?
Elsősorban kis- és középvállalkozások számára, kiemelten az egészségügyi szektorban tudok valódi értéket nyújtani.
Akkor tudok hatékonyan kapcsolódni, ha igény van a rendszerszintű gondolkodásra, a működés tudatos fejlesztésére, és arra, hogy az operatív napi teendők mögé hosszabb távú struktúra épüljön.
Legyen szó frissen induló vállalkozásról vagy már működő cégről, a támogatás mindig az aktuális helyzethez igazodik – legyen az jogszabályi megfelelés, adminisztratív háttér kialakítása vagy a már meglévő működés újraszervezése.
Nincsenek túl kicsi vagy túl nagy kérdések – csak elakadások, amelyeket közösen megoldunk.
Ha egyezik a szemlélet, abból működő, értékálló rendszer is lehet.
Kezdjük el felépíteni együtt!